Dilemma - pozitív jutalmazás vs. büntetés

Cikk: 101., Dátum: 2021. november 06., Szerző: Családi kutyaiskola - Pécs

Sokszor látjuk különböző fórumokon, hogy még a rutinos kutyakiképzők között is igen élénk vita alakul ki, mikor a kutya képzése során alkalmazott módszerekről, elvekről van szó. Van, aki úgy gondolja, hogy kizárólag a pozitív jutalmazás fogadható el a tanításban, és van, aki meg van győződve arról, hogy még a durva fenyítés is alkalmazható.

Ez igen érdekes, ugyanis - szélsőségeket tekintve - ismerünk olyan esetet, mikor egy „őv”-s kiképző még a legkeményebb fizikai fenyítéssel sem érte el a kutya irányíthatóságát, mert az eb vakmerőségében abszolút nem sajnálta a saját testi épségét. No és ismerünk olyan félős kutyát is, aki a „kutyaterápiában” a legfinomabb falatoktól sem oldódott fel egyáltalán, mert képtelen volt elengedni a saját nyomasztó félelmeit. Akkor most hogy van ez? A képzési hatékonyság alapvetően mégsem a módszertani választástól függ?

Tény, az alkalmazott kutyaképzési módszer sikeressége nagyban függ a kutya, és egyben a képzést végző ember egyediségétől, habitusától, de az igazsághoz azért az is hozzátartozik, hogy a sikeres együttműködésnek ugyanannyira feltétele a kettőjük kapcsolatának minősége is.

Dr. Csányi Vilmos etológus professzor rámutat a könyvében (1), hogy „a vak gazdák sokszor megszidják a jól teljesítő kutyát, és az ennek ellenére is elvégzi a munkáját.” A különösen jó teljesítményt a kötődéssel magyarázták, illetve, hogy a kutya szabálykövető és viselkedése

nem csupán kondicionálás, társításos tanítás eredménye.

Ehhez képest „a rendőrkutyák fegyelmezettek, remek ellátást kapnak, de nincsen gazdájuk, különböző emberekkel mehetnek szolgálatba. Kötődés nem alakul ki.” Így még a rendszeres jutalmazás ellenére sem lesz „családias” a kapcsolat.

Mi nem vagyunk „hagyományos kiképzők” és nem vagyunk „klikker képzők” se. Nem vagyunk híve a durva testi fenyítésnek, mint ahogyan a jutalmazás kizárólagosságának se. Nem javasoljuk se a túlfegyelmezést, se a túlkényeztetést. Tudomásul vesszük, ha valaki a saját egyéniségét beleviszi a képzés folyamatába, és azt is elfogadjuk, ha a kutya egyediségét figyelembe veszi. Azt azonban nagyon fontosnak tartjuk, hogy fárasztó dilemmák helyett, ne veszítsük szem elől pont a lényeget!

Az ostor és a klikker használata helyett mi, a „családi kutya oktatók” sokkal fontosabbnak tartjuk inkább a tanításban a türelmet és a közvetlen kapcsolatot.

„Minden bizonnyal ugyanazok a neurokémiai folyamatok működnek mindkét faj esetében.” „A kutya és a gazda kölcsönösen képesek egymásban az oxytocint indukálni.”
Ez a „szeretethormon” jelentősen segít a társas kapcsolatok, a minőségi kötődés kialakításában és fenntartásában.

Nyugtató hatású, csökkenti a stressz érzetét.

Sőt, még abban is szerepe van, hogy egy kedvelt személlyel kapcsolatban negatív érzés ne alakulhasson ki. Ugyanis gátolhatja azt az idegrendszeri pályát, ami a negatív vélemények kialakításával van kapcsolatban.

Így már könnyen érthető, hogy a szidás sem okozhat a kutyának traumát és a jutalmat sem közönyösen éli csak meg.

Tehát bármely módszert is választasz a képzés során, arra kell nagyon figyelned, hogy a családi kutyád soha ne távolság tartóan élje meg a Te személyedet! Ösztönösen úgy tekintsen rád, mint akihez örömmel kötődni lehet! A csoda pedig az, hogy egy családban ezt bármelyik kutyánál könnyen elérheted.

Hálásan köszönjük a figyelmedet!