Idomítás, kiképzés, tréning, … – kutyatanítási módszerek
Cikk: 134., Dátum: 2023. június 10., Szerző: Családi kutyaiskola - Pécs
Egy érdekes disputa zajlott kutyás szakmai körökben a múlt század végén, melyben azt a témát járták körül, hogy mi is az idomítás és a kiképzés? Ha valaki emlékszik még a Kováts – Patay féle „szópárbajra” az pontosan tudja, hogy ez nem annyira a tartalom, mint inkább csak a szavak játéka volt. Hiszen ebben az időben a kutyaiskolákban még általánosan volt jelen
a fizikai kényszer és a keménység.
„A verés mégis igaz.” (Kováts)
Hogy ma az idomítás az valóban „állatkínzást” jelent, vagy épp a kiképzés az tényleg „katonai drillt”, azt döntse el mindenki maga. Az viszont köztudott tény, hogy az állatok tanításának módszetani fejlődésében egyre inkább kiszorultak a fájdalmat és kellemetlen érzetet keltő módszerek és helyette lépésről-lépésre erősödtek meg a természetes ingerekkel ható módszerek. A kevert módszerek (fájdalom és jutalom) helyére a történelmi fejlődés eredményeként sok helyen a jutalmazó tanítás került (lásd: az ösztönző módszer, V.L Durov cirkuszi idomító).
A ma használatos módszertani csoportosításnál gyakorlatilag már teljesen értelmét vesztette a kutya számára „fájdalmas” ismérv. No nemcsak a kutyaetológia fejlődése, vagy a családi kutyatartók ízlésvilága miatt, hanem egyszerűen csak a magyar-, hatályos
jogszabályok következményeként.
Ugyanis –ma hatályos törvény szerint- az állat kímélete, az állatkínzás tilalma miatt „ indokolatlan, vagy elkerülhető fájdalmat” okozni tilos, ahogy állatra vagy emberre uszítani, küzdelemre késztetni, úgy „képezni, idomítani”, hogy az sérülést okozhat szintén tilos.
Aki még mindig ezt a logikát követi, az egyszerűen
csak a jogszabályt nem tartja be.
Mára a családi kutyatartás területén „eltolódtak egyes hangsúlyok”, fejlődtek az ”etológiai ismeretek” és „az állatvédelmi szempontok” markánsabbak lettek. Így most a kutyatanítási módszerek csoportosítására csak a „természetes” ismérvet érdemes használni.
Egy megerősítéses tréninghez nem igazán szükséges idomító eszköz, sokkal nagyobb „varázsereje” van egy természetes hangnak. Hiszen a kutyát a személyes oktatás során
soha nem egy eszköz jutalmazza, hanem mindig
az ember maga.
Az is fontos, hogy a családi kutya tanítása nem olyan, mint a hagyományos kiképzés, melynek célja „hogy a kutya minden körülmények között végrehajtsa vezetője utasításait” vagy „akár összetettebb feladatsorokat száz százalék pontossággal, még akkor is, ha külső, vagy belső ingerek vonják el a figyelmét”. Szó sincs róla!
Sőt, pont ennek az elvárása lehetne
a legnagyobb hiba!
„A gazdák empátiája, hűsége, odaadása és játékossága miatt becsülik kutyájukat.” (Kubinyi)
Egy családban az a jó, ha az ember „jó viszonyt” ápol négylábú barátjával és semmi gond nincs azzal, ha a „társává válik”. Bizony napi szinten kell foglalkozni a családi kutyával ahhoz, hogy kialakítsuk az együttélésünk „rendezett, optimális” viszonyait.
Tanítani kell a családi szabályokat ,
oktatni kell a családi funkciókat és
gyakorolni a családi szerepeket is!
Ebben a lényeg, hogy nem megtörni, de még elnyomni se szükséges a kutya egyéniségét, mert -„ésszerű határokon belül”- hagyni lehet, hogy maguk döntsék el, hogyan oldják meg a feladatukat. Arra, hogy - bizonyos fokú - szabadsága legyen figyelni lehet a tanítás közben is.
A legnagyobb sikerünk akkor lehet, ha kivívjuk, hogy egy feladat megoldása a kutya számára már önmagában jutalomérzetet jelent.
A játékosság és a türelmesség
ebben nagyon sokat segít.
Egy családi kutya tanítási módszerének választásánál talán az lenne a legjobb, ha nem a megnevezésre, a szavak játékára figyelnénk, mint inkább arra, hogy a választott módszer által képesek legyünk érni a legfőbb célunkat:
egyedi jellegű szociális kapcsolatot alakítsunk ki vele,
és kialakuljon a családban az együttműködés.
Hálásan köszönjük a figyelmedet!
